Müller Peti
  • 0
  • Kezdőlap
  • Bemutatkozás
  • Portfólió
  • Kapcsolat
mullerpeti Arculattervezés

A suszter cipője – mullerpeti.hu arculattervezés

Szerző: Müller Peti – 2016-08-30

Közel másfél hónapja üzemel a mullerpeti.hu és még mindig semmi nyoma semmilyen grafikának, logónak, vagy arculati elemnek az oldalon. Hogyan lehetséges, hogy egy grafikai munkákkal foglalkozó ember nem foglalkozik az arculattervezéssel?

A válasz, foglalkozom!

Többször indítottam már úgy vállalkozást, vagy készítettem elő egy projektet, hogy kezdő lépésként aprólékosan kidolgoztam a megjelenést. Egy remek logó elkészítése minden mást beelőzött. Fantasztikus érzés volt előre látni a száguldó brandet. Azután hónapokig gyönyörködtem benne, anélkül, hogy minden más a megfelelő módon haladt volna. Utólag úgy gondolom, hogy az egész csak az arculattervezésről szólt.

Mára beláttam, hogy ha valamit komolyan szeretnék csinálni, akkor elengedhetetlen a hosszú távú, tudatos tervezés. Most egy másfajta rendszerben dolgozom, amelyben a legtöbb dolognak megvan az előre eltervezett helye. Jelenleg egy előkészítő stádiumban vagyok, ahol a szükséges eszközök és információk begyűjtését végzem, illetve a megfelelő munkakörnyezet kialakításán dolgozom. Úgy gondoltam, hogy amíg nem kerülök látható közelségbe egy kézzel fogható produktumhoz, addig nincs szükségem csillogó emblémára. Csupán azokat a csatornákat alakítottam ki, amelyek jó alapként szolgálhatnak egy később létrejövő brandhez.

Ez nem azt jelenti, hogy nem dolgozom rajta. Folyamatosan érlelődik bennem, hogy milyen megjelenést szeretnék. Rajzolgatok, jegyzetelek. Mivel ez a saját megjelenésem, talán túl sokat is várok ettől az egésztől. Nem árt, ha időt hagyok arra, hogy letisztuljon bennem, a most még zűrzavaros terv.

Mi az ami tetszik? Mit szeretnék?

Ahogy az oldalon jelenleg is látszik, szeretem az egyszerű letisztult dolgokat. Nagyon kedvelem a minimalista és funkcionalista megoldásokat. Szeretem az olyan, főleg tipográfiai megoldásokat, melyeket főleg a skandináv vonal képvisel.

Tegn_3 Arculattervezés
Tegn_3 – Neue
PLATZ Arculattervezés
PLATZ – Laki Eszter
Den Norske Hus Arculattervezés
Den Norske Hus – KL Grafik

Happy Rabbit Arculattervezés
Happy Rabbit – Un Barco
Nemeth Arculattervezés
Németh – kissmiklos
Stripes Arculattervezés
Stripes – Konrad Moszyński

Ez az egyszerűség megjelenik az ikonos, line craft stílusban, melyet előszeretettel használnak hipszteres stílusban.

FORDEER Arculattervezés
FORDEER – Kovács Apor
FARMSHARE by Especially Puglia Arculattervezés
FARMSHARE by Especially Puglia – Laki Eszter
Kovacs Keramia Arculattervezés
Kovács Kerámia – Szabics József

Słupsk Arculattervezés
Słupsk – Rio Creativo
Ibsens Fabrikker Arculattervezés
Ibsens Fabrikker – Form Agenda
Jó Erika Arculattervezés
Jó Erika – Saját munka 🙂

Mindig csodáltam a dinamikus / kinetikus logókat.

City of Melbourne Arculattervezés
City of Melbourne – egy ausztrál csapat
Cha.ology Arculattervezés
Cha.ology – Alphabet
autistic art Arculattervezés
autistic art – Polgár László

DIRA Arculattervezés
DIRA – Thomas Joakim
Odooproject Arculattervezés
Odooproject – Hidden Characters
MET Arculattervezés
MET – egy magyar csapat

Kedvelem a kézzel írt karaktereket és a kalligrafikus írásképet. Mivel kézműves jellegű termékeket szeretnék előállítani, illene az arculathoz.

Marnie Arculattervezés
Marnie – Charlotte Fosdike
White Street Brewing Co. Arculattervezés
White Street Brewing Co. – The Brandit
Uno a Uno Arculattervezés
Uno a Uno – Mauro Andrés

Quintin and Wilson Arculattervezés
Quintin&Wilson – Matt Wilson
The Mill Arculattervezés
The Mill – Evan Tolleson
El Paso Café Arculattervezés
El Paso Café – Savia Design&Branding

Az amerikai stílus is kedvemre való. A szöveg itt is szinte mindig kalligrafikus. Főleg azokat kedvelem, ahol kézzel rajzolják meg a kiegészítő elemeket is. Ezek gyakran ötvöződnek hipszteres, favágós stílusokkal.

Seven Days A Week Arculattervezés
Seven Days A Week – Tobias Saul
Boston Harbor Arculattervezés
Boston Harbor, – Bluerock Design Co.
Elkwood Arculattervezés
Elkwood – vayn studios

Winding Wheel Arculattervezés
Winding Wheel – Nicholas D’Amico
CVR Arculattervezés
CVR – Olga Vasik
Foster Peters Arculattervezés
Foster Peters – Jorgen Grotdal

Ha ez még nem lenne elég, szeretném ha az én logó is ambigram lenne. Ez egy olyan embléma, amelyet ha megfordítunk, akkor ugyanazt a képet adja.

jl Arculattervezés
New Identity – Julien Lavallée
Kopf und Kragen Arculattervezés
Kopf und Kragen – Jonas Söder
hy Arculattervezés
Personal Logomark – Dustin Hysinger

HNFitness Arculattervezés
HNFitness – Michał Kubalczyk
Society27 Arculattervezés
Society27 – Pavel Pavlov
Una Arculattervezés
Una Kitchen & Microbrewery – KIND

Az arculattervezés nem könnyű dolog, de ha elég időt hagyok neki – márpedig úgy néz ki, hogy még van időm rá –, akkor remek dolog fog születni.

Végül felsorolnám azokat a letterpress műhelyeket, akiknek a logója, illetve az arculata, vagy ezeknek valamilyen eleme megfogott.

Inkredible Letterpress Arculattervezes
Inkredible Letterpress
INK Letterpress Arculattervezés
INK Letterpress
Letterpress Winkel Arculattervezés
Letterpress Winkel

Pan Bon Ton Arculattervezés
Pan Bon Ton
Paint and Paper Arculattervezés
Paint and Paper
Paper Meets Press Arculattervezés
Paper Meets Press

A bejegyzés kategóriája: Arculattervezés címkék Arculattervezés, branding, grafika, identity, Letterpress, logo, logotervezés.
Tetszett? Oszd meg!
←  ÚjabbA „diadalmas” nyomdagép – ‘La Triomphante’ 1906
Régebbi  →Nyomdagép keresés 3/2. – Az olasz gép

Legutóbbi hozzászólások

  • Müller Peti - 30 napos könyvborító kihívás – Az utolsó tíz
  • Tóth Gábor - 30 napos könyvborító kihívás – Az utolsó tíz
  • Müller Peti - Kis magyar letterpress körkép
  • Müller Peti - Kis magyar letterpress körkép

Müller Peti a Facebookon

Meta

  • Bejelentkezés
  • Bejegyzések hírcsatorna
  • Hozzászólások hírcsatorna
  • WordPress Magyarország

Vélemény, hozzászólás? Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • müllerpeti.hu © Müller Peti
  • Kezdőlap
  • Bemutatkozás
  • Portfólió
  • Kapcsolat