Nyomdagép keresés 3/2. – Az olasz gép

Többszöri próbálkozás, a holland gép, az amerikai gép után, úgy tűnt, hogy az olasz nyomdagéppel jó üzletet csinálok. De a történet nem volt ilyen egyszerű. Sőt…

A letterpress masina egy Rómában üzemelő kisnyomda tulajdonában volt. A nyomdász, Maurizio elmondta, hogy harminc évvel ezelőtt a házzal együtt vette meg a régi tégelysajtót. Még örült is neki, mert nagy tervei voltak. A körülmények azonban úgy hozták, hogy mégsem lett beüzemelve a szerkezet. Tehát szinte biztos, hogy minimum harminc éve meg sem mozdították. A ház legalsó tárolójában, hosszú ideje várta jobb sorsát.

A szállítás nehézségei

Több probléma is felmerült a mozgatásával, illetve a szállításával kapcsolatban. A helyiségből egy szűk lépcsőn kellett felhozni, viszont amint felért, onnan csak csigával, vagy daruval lehetett közvetlenül az utcára emelni. A helyzetet tovább bonyolította, hogy Rómában, egy szűk, egyirányú belvárosi utcában kellett ezt a produkciót véghezvinni. Azért, hogy az utcát, akár rövid időre is lezárjuk, legalább két nappal az esemény előtt, területfoglalási engedélyt kellett kérni a helyi önkormányzattól. A probléma az volt, hogy innen Magyarországról sehogy sem sikerült a magyar fuvarost, az olasz rakodókkal és az önkormányzattal összehangolni.

Hetek teltek el sikertelenül. Hol a Magyarországról gyűjtőfuvarban szállító fuvarosnak nem volt megfelelő az időpont, hol a rakodók nem értek rá.

Az olaszul beszélő kollégám – aki immár főszervezővé transzformálódott – megmozgatta a kinti kapcsolatait. Egy római parókián talált egy megfelelőnek tűnő raktárhelyet, ahol ideiglenesen tárolhattuk volna. Néhány újabb hét után kiderült, hogy a nehézkes kommunikáció miatt nem biztos hogy ez lesz a jó megoldás.

A tulajdonos, Maurizio már kezdett türelmetlen lenni. Beszélt az olasz rakodók főnökével, aki felajánlotta, hogy elszállítják az ő telephelyükre, ami Róma egyik ipar negyedében található. A kiemelés, rakodás, elszállítás és a tárolás 500 euróba fájt nekem. Maurizio nagyon korrekt volt és úgy tűnik az idős nyomdász nagyon meg akart szabadulni a holmijától, ezért az újabb költségek ismeretében elengedett 100 eurót a vételárból.

Volt a nyomdának több eladó holmija is, többek között egy régi Heidelberg tégelysajtó. Ez a letterpress masina volt a kisnyomda lelke. Maurizio megkérdezte, hogy nem akarnám-e inkább ezt a magasnyomó gépet megvásárolni, hiszen ez legalább működik, modernebb és több mindenre jó. Természetesen nekem mindenképen a régebbi gép kellett, ragaszkodtam az eredeti tervhez. Az idős nyomdász nem értette, hogy miért.

Többszöri próbálkozás után végül odaért a fuvaros. Viberen küldtem neki képet a nyomdagépről, hogy tudja, hogy mit kell elhoznia. Egy sötétzöld, kb. 520 kg-os vasat, ami úgy néz ki, „mint egy nagyra nőt singer varrógép”.

A kapcsolt áru

Izgatottan vártam, de végül eljött a nap. Megjött a fuvaros. Amikor bekanyarodott a sarkon és láttam, hogy a dobozos kisteherautó alja nagyon közel van a földhöz, már sejtettem, hogy baj van. Amikor kinyitottam az ajtót azonnal láttam, hogy ez nem az a gép, amit én akartam. A Heidelberg volt az, amit korábban Maurizio ajánlgatott. A fuvaros rossz gépet hozott el. Mivel be volt csomagolva, a fuvaros nem tudta beazonosítani. Bízott a másik félben. Még az sem tűnt fel neki, hogy ez egy nagyobb, legalább 950 kg-os masina.

Azonnal hívtuk a tulajdonost, aki először el sem hitte a történteket. Kiderült, hogy a hozzá nem értő raktárosok egyszerűen összekeverték a két gépet, mivel időközben Maurizio a többi holmiját is oda szállítatta. Természetesen senki nem akarta vállalni a felelőséget a történtekért. Nem tudom, hogy direkt így tervezte-e az egészet az idős nyomdász, de felajánlotta, hogy alkudjunk meg erre a tégelysajtóra is, hogy ne kelljen visszaszállítani. Tudtam, hogy semmiképpen nem akarja visszakapni, hiszen nem akarja vállalni az ezzel járó bonyodalmakat és költségeket sem, ezért az ő 1500 eurós ajánlatával szembe állítottam az én 700 eurós ajánlatomat. Hosszabb alkudozás után végül 900 euróban állapodtunk meg úgy, hogy a fuvarköltség is az enyém.

Így lett egy Heidelbergem is.

Körülbelül egy hét múlva megérkezett az a gép is, amit eredetileg szerettem volna. Az öröm némileg feledteti a sok bosszúságot, az idős tégelysajtó gyönyörű. Egy kis felújítással, remélem hálás társam lesz a kis műhelyemben.

Sajnos a Heidelberget hely- és pénzhiány miatt nem tudom megtartani, ezért a kapcsolt árut azóta is árulom.

Nagyon köszönöm a segítséget Hegyi László kollégámnak. Elképesztő türelemmel vette be azokat a hajtűkanyarokat, amiket itt leírni sem lehet. Azt hiszem nélküle nem tudtam volna ezt végigcsinálni.

Jelenleg a műhely építésén / átalakításán dolgozom, erről is írok majd posztot.